Az egyszerű észjárású, iskolázatlan és kissé bárgyú bunyós hozzáállása a keljfeljancsi játék működésére emlékeztethet: ha nagy pofont kapott a ringben, vagy az életben, mindig visszatért a kezdő pozícióba és folytatta kitartóan, amit elkezdett, vagy (a film későbbi epizódjaiban) keresett új megoldást a kilátástalannak tűnő helyzetre. A keljfeljancsi érdekessége is pont ebből adódik, nem lehet "kétvállra fektetni", mert stabil, központi tengelyében van a súlypontja, jó mélyen, előbb-utóbb eredeti helyzetében kerül nyugalomba.

Pszichológiai értelemben ezt nevezzük rezilienciának. Egy olyan stabil, belső rendszert, kiegyensúlyozott viszonyulást önmagunk és a világ irányába, amely újra és újra talpra állít a nehézségekkel való szembesülés után. A reziliencia nem értelmezhető a kizökkentő erőhatás nélkül, hiszen éppen a traumára való válaszkészségünket mutatja meg (úgy is mondhatjuk, hogy stresszmentes környezetben reziliensnek lenni nem nagy kunszt. :)

A sok éves fejlesztői tapasztalatunk is azt mutatja, hogy a rezilienciát leginkább a feldolgozott nehézségek, a túlélt traumák, a krízisből való növekedés és a tudatos önismereti munka erősíti meg. Természetesen neveltetési előzmények és személyiségjegyek is árnyalhatják az attitűd és a képességek meglétét, de a lelki rugalmasság, dominánsan a ránk rótt nehézségek során fejleszthető, és tudatos önfejlesztő munkával erősíthető meg.

Bár e komplex fogalom leírására többféle megközelítésben, eltérő modellek születtek, legtöbbjük egyetért abban, hogy a rezilienciát felépítő faktorok a következők:
• Reális optimizmus
• Megoldás (és fejlődés)-orientált gondolkodás
• Megküzdési (coping) képességek használata
• Önfegyelem
• Önbizalom
• Egészséges kapcsolatok
• Megbékélés a múlttal
• Jövőkép, küldetéstudat, támogató hitrendszer
• Rendszeres feltöltődést is szolgáló életvitel (mozgás, étkezés, pihenés)

Amennyiben ezek jelen vannak életünkben, nem csak a lelki, de a szellemi és a testi egészségre is jelentősen javulnak a kilátásaink. A reziliencia gyógyítólag és/vagy protektíven hathat az alábbi szomatikus megbetegedések esetében (Urbán, Kovács, 2016) :
• lupus
• cukorbetegség
• rheumatoid arthritisre
• rákos megbetegedés
• hepatitis C
• fiatalkori ízületi gyulladás
• bizonyos bőrbetegségek
• depresszió
• Parkinson-kór
• krónikus vesebetegség

Mivel a jelenkor igen nagy lelki és szellemi terhelést ró az átlagos életvitelű egyénekre és közösségekre, ezért érdemes e képesség fejlesztését széles körben propagálni és önismereti munka keretében is erősíteni.

Na de miként lehet a rezilienciát önerőből fejleszteni?

A legjobb megközelítés, ha kis lépésekben, de hosszú távon egy rendszerszintű átalakulást célul kitűzve haladunk. Vagyis el kell kezdeni felépíteni a reziliencia egyes faktorainak készségeit az életünkben. Például:
- kis "én-időket" teremtünk magunknak, amiben gyakoroljuk a visszavonulást és feltöltődést (relaxációval, vagy meditációval, vagy természetjárással, stb.);
- moderált és rendszeres testi aktivitás vezetünk be, amiből idővel intenzív, rutinszerű sportolás lesz (sétálásból futás, vagy gimnasztikából erősítő edzések, stb.);
- kisebb, inspiráló célokat tűzünk ki magunknak és elérésüket megünnepeljük, amikből idővel jövőképpé érdelelődő, fejlődési célrendszer alakulhat ki;
- eddig nem használt megküzdési módokat gyakorlunk, először csak kicsiben, tét nélkül, majd egyre nagyobb kihívásokat bevállalva ("nem"-et mondás, asszertivitás, érzelmi intelligencia fejlesztése, együttérzés erősítése mások és önmagunk irányába, fejlődésorientált gondolkodás kialakítása, stb.);
- elkezdjük rendezni a kapcsolatainkat a körülöttünk lévőkkel, vagy új, számunkra inspiráló közösségekbe kezdünk járni.

A kis változtatásokból az idő múlásával jó szokások, támogató rutinok és megerősödő készségek lesznek, amelyek a lelki ellenálló-képességünk stabil pilléreit, egyensúlyi állapotunk visszanyerésének lehetőségét adják majd a mindennapos kihívások közepette.

Az írást pedig nem is zárhatom mással, mint egy klasszikussá vált idézettel a széria IV. részéből, ahol az idősödő bunyós a fiát okítja ekképpen:

"A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely. És bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek, ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni! Ha tudod, hogy mit érsz, menj, és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat!"

Az egész jelenet megnézhető itt.

Hivatkozott irodalom: Urbán N., Kovács L. (2016): A pszichológiai reziliencia, mint integrált alkalmazkodó rendszer, Honvédorvos 68. 3-4. szám

A TÖBBI BLOG BEJEGYZÉST IS MEGNÉZEM